Seri Menni Oslo

Hei!

Seri megint dolgozik...ki hinné? :) Így hát újra magamhoz ragadtam a laptopot (alias a hatalmat) és próbálom összeszedni, mi is történt az elmúlt 2 és fél hétben. 

Nos, a húsvéti hazamenetel előtt túl sok jelentős dolog nem történt, inkább csak apró-cseprő, szívet és lelket melengető apróságok. Seri dolgozott, én a honlapomat és az önéletrajzomat csinosítgattam, elkezdtem retusálni a nyakkendős fotókat és felvettük a családok kisebb-nagyobb tonhal és kaviár rendeléseit...

Kulináris téren történtek még áttörések: Seri ráeszmélt, hogy mindennemű tiltakozása ellenére mégiscsak szereti a rakott cukkínit, és megettük itt-létünk első közös lazacát saját avokádókrémmel.  Megsült az első adag csokis zsömi, kvázi a helyi "bölle", ami állagra és ízre inkább egy kakaós foszlós kalácshoz hasonlított. Tipikus csokító élmény; ronda, de finom!

A húsvéti útra nagyon hamar elkezdtünk készülődni. Seri már 3 nappal az indulás előtt szápen összerakta a csomagokat. Persze 2 hónap távollét után abszolút megértem, még én is honvágyat éreztem 1 hónap után. Élelmes volt a lelkem, kifelé egy táskával mentünk, hazafelé 4-gyel. Hogy hogyan lehetséges ez? Egy kis Seri -féle "mindent bele" varázsigével... és persze úgy, hogy szerencsénkre a bőröndök pont beférnek egymásba. Az utunk haza sima és lassú volt. Tapasztalatom szerint minél jobban vágysz valahova, annál lassabban érsz oda. Most sem volt ez másképpen.

Igazán üdítő élmény volt azonban leszálláskor az, hogy este Budapesten melegebb volt, mint Oslóban napközben, induláskor, hát hazajöttünk, mint a gólyák. Ismerős, mosolygós arcok a reptéren, kedves, hazavárós ajándékok otthon. Nagyon jó volt hazaérni! Persze Seri első útja a kocsmába, enyém inkább haza vezetett :D 

A húsvéti ünnepek alatt igyekeztünk minél több családtaggal, baráttal találkozni. Úgy gondolom, kimaxoltuk az időnket és a lehetőségeinket, és így sem fért bele közel sem mindenki, így tehát legközelebb mindenképp pótolunk! ;)

A sűrű programnak köszönhetően ugyan fáradtan, de érzelmileg feltöltődve, immáron tonhal-mentesített, "könnyű" táskáinkkal (mindösszesen fejenként 30-30 kiló) nehéz szívvel indultunk vissza Oslóba. Mert azért mégiscsak jó volt otthon, na! És csak hogy a búcsú mégjobban fájjon, a hazaút olyan borzalmas volt, hogy már csak nevetni tudok rajta. A lényeg, hogy hajnal fél3-kor, szakadó hóban értünk haza...

Hazatérésünk másnapján következett a kövi megpróbáltatás, csak hogy ha nem lennénk még elég fáradtak: jó áron sikerült lefoglalnunk egy asztalt 4 székkel. Autó híjján Seri laza vállrándítással közölte, hogy ugyan 3,2 km-re van tőlünk, de lazán hazacipeljük autó nélkül is. Én egy pár környi tiltakozás  után feladtam és szintén megrándítottam a vállam, mondván: úgyis kevés a pénzünk, fiatalok vagyunk, mi bajunk lehet egy kis sétától.

Aha. Egy kis sétától.
Nos, nem mértük fel jól a helyzetet.

Úgy alakult, hogy 2 széket csak vasárnap tudunk majd átvenni, így csak egy asztallal, és két székkel kellett megbírkóznunk. Először fel sem fogtuk, mekkora szerencse ez.

Biciklivel vágtunk neki az útnak, mondván, hogy visszafele azon majd könnyebb lesz tolni. Aha, könnyebb. Ha nem kell kanyarodnod semerre, száraz az út és nem kell közben hegyet másznod. Akkor könnyebb. Szóval a biciklit félúton hátrahagytuk, hazacipeltük a bútort és Seri visszaszaladt a bicikliért, amíg én gyorsan valami ehetőt próbáltam összerakni a konyhában.

Hát így lett asztalunk, két székkel és így ez lett az első asztalon elköltött vacsoránk itt. Nem tudom, hogy a fáradtságnak vagy az asztal mágikus erejének volt köszönhető (esetleg az én szuper konyhai készségeimnek), de aznap valahogy minden nagyon finom volt :)

A hétvégén, terveink szerint végre rendbe rakjuk a bicikliket, mert bizony lassan olyan lesz az idő, hogy kidughatjuk az orrunkat a lakásból, illetve kilátásban van még egy kirándulás is a jövő hétvégén. De ezekről majd akkor írunk, ha már meg is történtek :)

Addig is jó olvasgatást!

Pacsi,

Zita