Harmadik hét - avagy minden felbolydul

Sziasztok,

Itt a harmadik hét, hisz már vártátok :) Ez a hét erősen a céges összejövetelekről szólt.

Kezdjük ott, ahol az előző abba maradt, a hétvégén haza látogattam. Az extra rövid idő ellenére sikerült találkozni viszonylag sok mindenkivel, aminek nagyon örülök, és nagyon köszönöm, hogy szántatok rám időt! Cserébe pár kép a repülőútról:



Vasárnap éjszaka érkeztem vissza, éjfélkor landoltam, majd hajnal 1 lett, mire visszaértem a városba. A neheze azonban csak akkor jött: túlterhelt kézipoggyásszal nem élvezet a vasútállomás-lakás közötti séta, főleg a jeges részeken át. Főleg, ha még nem is a legrövidebb utat találja meg az ember... de hazaértem kicsivel fél 2 után.

Másnap megint kicsit hosszúra nyúlt a nap, milyen meglepő. Pedig semmi igazán extra nem volt benne. Ezek után felettébb élvezetes volt a másnapi céges buli: hajnal 3-ra már haza is értem. Nagyon klassz volt, először a munkahelyen volt egy rövid ünneplés, majd tovább mentünk minigolfozni. Ezt egy 7 fogásos vacsi követte :P Persze, így jól hangzik, de nem kell nagy adagokra gondolni, összességében egy kellemes vacsi volt. 1 óra felé elindultunk, majd még a búcsúzó kollegát hazakísértük Balázzsal.

Másnap hosszú nap volt, úgyhogy rövidre is szabtuk. Meglepően sokan bent voltak már 10kor, de érdekes módon nagyon hamar mindenki indult haza :) Viszont mire beértem egy kis doboz volt az asztalomon. No, tapasztalataim szerint az S8 kibír 2 napot egy töltéssel :)

Balázséknak jött az ötlete, hogy nézzük meg a Budapest Bisztrót. Tényleg baromira jó hely, bár magyarhoz képest fine-dining.

20180131_183324.jpg

Pénteken először 3 óra felé elkezdett az egyik kollega kurjongatni, hogy "Bingo!". Hát kiderült, néha tényleg bingóznak, és a céges buli maradék szeszét lehet megnyerni... egyből érdekes lett.. aztán nem nyertem semmit. Rövid munka után egy másik kollega is érdklődött: Aznap ő is távozott, bár ő csak néhány hónapra tanulmányi szabadságra. Hát nem megkérdezte, hogy nem iszunk-e meg egy búcsúsört?! Szerencsére a hűtő még tele volt a keddi sörökkel...

20180202_152640.jpg

Szóval ez volt a nagy céges élet, a hétvége a lakásé lett. Szombat és vasárnap is festés volt, de szerencsére készen vagyok vele. Sőt, szombaton (ezért is lett két részletben a festés) sikerült szerezni egy új polcot is :D Képet csak kövi körben kaptok, még minden lent van a tárolóban.

20180204_145753.jpg

Hát ennyit a rövid net nélküli heti összefoglalóról :D

Maradok töretlenül tisztelettel Oslóból!

A bejegyzés trackback címe:

https://seri-menni-oslo.blog.hu/api/trackback/id/tr3413641028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hahópihehh 2018.02.16. 19:28:44

nagyon felvihogtam a céges bingó nyereményén :DDDD tök jók a képek amúgy!

Seri Menni Oslo

Friss topikok

süti beállítások módosítása